Mi a család a családterápiában és miért fontos a kiegyensúlyozott családi élet?

Minden család képes arra, hogy harmónikusan működjön.
A családterápia segíthet a család egészének a gyógyulásban.
Önnek sem kell lemondania a boldog, kiegyensúlyozott családi életről!

A család a családterápiában nem feltétlenül a vérrokonok csoportját jelenti, hanem azon személyek összességét, akik egy rendszert alkotva folyamatos hatással vannak egymásra. Ilyen értelemben a család jelenti a vér szerinti rokonokat, de az örökbefogadó szülőket, a mozaik családokat is. Ez a család, amely születésünkkor, illetve korai életéveinkben körülvesz minket, életünk minden területére hatással lesz, az első pillanatoktól az utolsóig.

A családunk meghatároz minket, hatással van arra, hogy kik vagyunk most, és hogy kivé válunk. Nem mindegy, hogy egy csecsemő egy jól működő családba születik bele, ahol testi, lelki, szellemi fejlődésére érzékenyen reagálnak, és egészséges szülői kapcsolatok kialakítása mentén pedig megtanul bízni az emberekben és képessé válik kiegyensúlyozott párkapcsolatot kialakítani. Előfordulhat azonban, hogy rosszul működő családba születünk, amely több féle problémával is küzd, meglehet, hogy kevés figyelmet kapunk, kevésbé érzékenyek igényeinkre, nehezen tudunk kapcsolódni. Természetesen nem szerencsés egy ilyen családba születni, a változás lehetőssége azonban minden családban benne rejlik.

A családok életében olykor természetes módon is alakulhatnak ki krízishelyzetek, minden család szembesülhet olykor működési zavarral, nehézségekkel. Ezekben a helyzetekben segíthet a családterápia.

Mi a családterápia?

A családterápia egy olyan pszichoterápiás kezelési forma, amelyet kifejezetten a családok mentális egészségét és működését érintő problémák megoldására terveztek. Segítségével átsegíthető a család egy nehéz időszakon, egy jelentős átalakuláson, vagy a családtagok mentális vagy viselkedési egészségügyi problémáin.
Segíthet az egyes családtagoknak erősebb kapcsolatok kialakításában, javíthatja a kommunikációt és kezelheti a családi rendszeren belüli konfliktusokat.

A családterápia az egyének problémáit a nagyobb egység, a család kontextusában szemléli. Hiszen a család működési módja befolyásolja, hogy egy adott személy problémái hogyan alakultak ki. Ez különösen fontos a gyermekek esetében. A gyermekek ugyanis érzékenyen reagálnak a szülők, a család működésére és sokszor a problémás viselkedésükkel magát a problémát jelenítik meg.

Kinek ajánlott a családterápia?

Mindenkinek, nincs családterápiáról kizáró ok. Minden olyan esetben ajánlott a családterápia, amikor a probléma úgy tűnik, hogy a személyek együttműködéséből adódik.

A pár-, családterápia keretei:

A családterápiás ülések ideje 60 illetve 90 perc. Páros vezetés esetén előfordul, hogy a terapeuták 60 perc után 10 perces szünetet tartanak, hogy megbeszélhessék az ülés alatt történteket és hogy mit jelezzenek vissza a család számara, valamint hogy milyen gyakorlatot kérnek a családtól.

A gyakorlatok, olyan feladatok, amelyben az összes jelenlévő szerepet kap, és célja a család működésének megváltozása, vagy a változás fenntartása. Bár az összekötő gyakorlatokat a terapeuták jelölik ki, fontos, hogy minden családtag beleegyezzen és jóváhagyja.

Az ülések a családterápiában, az egyéni terápiás gyakorlattal szemben, 2 hetente zajlanak. Erre a 2 hétre azért van szükség, hogy a változásoknak legyen ideje megszilárdulni. A terápiás alkalmak száma pedig problémától, családtól függően, rendszerint 8-12 alkalom között mozognak.

Miben tud segíteni a pár-, családterápia?

A család működésében felmerülő konfliktusok, érzelmi feszültségek megértéseben és
azok kezelésében, enyhítésében.


A családban kialakult krízis helyzetek kezelésében, és a nehéz helyzetek átsegítésében
kisgyermek születése -> anyává, apává, családdá válás nehézségei
veszteség élmények, a gyász feldolgozása
párkapcsolati krízisek, válság a házasságban, egymás iránt érzett érdeklődés
elvesztése, egy harmadik fél megjelenése, szexuális élet hiánya.

Gyermekneveléssel kapcsolatos problémák esetében
Megtalálni az okokat a gyermek beilleszkedési nehézségei mögött
Amikor a gyermek szorong, esetleg újra bepisil
Megváltozott a gyermek viselkedése, teljesítménye romlott
Kamaszkori krízisek helyénkezelésében

Transzgenerációs minták felfedésében. A családi örökségek feltárása folyamán a
terápia segít megérteni, hogyan befolyásolja a család jelen működését, a származási
családunkból hozott hiedelmek, belénk ivódott minták.

Kérjen most időpontot!

IDŐPONT FOGLALÁS

Ezeket is érdemes elolvasni

Összes blogbejegyzés
Az önismereti csoport
Az önismereti foglalkozás célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék önmagukat, pozitív tulajdonságaikat erősítsék, rálátást nyerjenek önmaguk működési módjaira
Mi a pszichológiai tanácsadás lényege
A tanácsadás tulajdonképpen egy irányított beszélgetés a pszichológussal, és egyben egy folyamat is önmagunk mélyebb megismerése felé.